<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.01 Transitional//EN">
http-equiv="content-type">
<body
style="background-image: url(08742cfd012c07aca4a668854cd4b424_4.jpg);">
<span
style="text-decoration: underline;"><a href="aranyj.html">Arany
János</a> <br>
</span> <br>
<span
style="text-decoration: underline;"><a href="petofi.html">Petőfi
Sándor</a></span><br>
<br>
<br>
<h1><font class="uppercase" size="+2">Arany és Petőfi
barátsága levélben, versben</font>
</h1>
<p style="text-indent: 5%;">Petőfi és Arany mindannyiunk
ismerőse. Költészetük a magyar ajkúak
számára az anyanyelvet jelenti. Népszerű verseik
fordulatai közszájon forognak. Számtalan bevett
szóval, fordulattal, szállóigével
gazdagítják szókincsünket. Garmadával
kínálnak ötleteket ahhoz, hogy könnyeden
és találóan fejezzük ki magunkat.
Megénekelt alakjaik példázatszerűen szerepelnek
mindennapi beszédünkben az erényt jelző „Egy,
csak egy legény van talpon a vidéken”
Toldijától a kárhoztatott „Ej,
ráérünk arra még” magatartás
Pató Pál uráig. E mondások nemcsak
szókincsünk tárházának, hanem
erkölcsi tudatunknak is alapkövei.
Költészetük egészében
ízlésünk, a versről kialakult képzeteink,
stílusérzékünk legfontosabb kiinduló
pontja, melytől esetleg idővel távolodhatunk, de továbbra
is rejtett etalon marad számunkra.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Különös szerencse, hogy a
magyar költészet e két klasszikusát szoros
barátság fűzte össze. 1847.
februárjától - a <span style="font-style: italic;">Toldi</span>
pályadíjának hírétől - 1849.
júliusáig, Petőfi haláláig. E két
és fél esztendőben sűrűn váltottak levelet, s
számos verset írtak egymáshoz, illetve
egymás családtagjaihoz. A vers- és
levélváltást Arany 1858-ban írt jegyzetei
egészítik ki értékes adatokkal.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Levelezésük
értékes dokumentum, épületes tanulság
és élvezetes olvasmány az utókor
számára. Értékes dokumentum, mert a sűrű
levélváltás naplószerűen
tudósít mindkét klasszikusunk
életének eseményeiről egy olyan időszakban, mely
történelmünk egyik legizgalmasabb korszakára
esik: a reformkor utolsó évére, majd a forradalom
és a szabadságharc felgyorsuló hónapjaira.
Értékes dokumentum azért is, mert a baráti
gondolatcsere közvetlenségével két
remekíró fejti ki az alkati és helyzeti
különbségek ellenére egy irányba
tartó ars poeticáját, a nemzetfogalommal is a
köznépet szolgáló, demokratikus szellemű
és szemléletű poézis költői
hitvallását. Eszmecseréjük egyértelmű
a romantikát felváltó, új irodalmi
irányzat, a mindkettőjük által képviselt
realizmus tudatosodásával.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Épületes tanulság ez a
levélsorozat, mert kongeniális - egyszerűbben mondva: egy
húron pendülő - férfiak és nagyszerű jellemek
gyorsan kibontakozó és nagy érzelmi hőfokra
felforrósuló barátsága, elvszerű
eszmecseréje és közös gondolkodása
szemlélhető benne. És élvezetes olvasmány
is ez a dokumentumgyűjtemény, mert lángelméjű
költők forgatják a tollat, az őszinteség, a
keresetlenség és közvetlenség
önkéntelen stílusbravúrjaival, bő
humorával és játékosságával,
melyekkel tetszeni akarnak ugyan, mint bármely művükkel,
melyet a nagyközönségnek szántak. Ám
ezúttal nem akárki, hanem az eszményi
befogadó a címzett, a másik költő, a
demokratikus szellem megtestesítője, az új irodalmi
eszme- és stílustörténeti korszak egyetlen
számottevő vetélytársa, aki mellől a
„triumvirátus” harmadik tagja, Tompa hamar leszakad.
E vetélytárs nem legyűrni, megszégyeníteni,
még csak nem is túlszárnyalni akarja
testvériesen szeretett pályatársát.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Művészek közt a
vetélkedés oly természetes, mint a <span
style="font-style: italic;">Toldiban </span>a kard és kopja
bajnokai között. Petőfi szíve csak egy pillanatra
szorul össze a pályadíjas mű hírére,
melynek jutalmát a Kisfaludy Társaság húsz
aranyról huszonötre emelte. Amikor értesül a
költő életkoráról, megkönnyebbül.
Az előny a jövőben behozható lesz: Petőfi 1847
elején éppen hogy csak átlépte
huszonnegyedik évét, a nagykorúság
küszöbét, Arany pedig már meglett férfi:
harmincéves házasember. (Komikus eposzával, <span
style="font-style: italic;">Az elveszett alkotmánnyal </span>1846-ban
már megnyert egy pályázatot, de annak sikere
korántsem volt olyan osztatlan, mint a <span
style="font-style: italic;">Toldié</span>.) Petőfi
megnyugvása kitörő lelkesedésbe csap át,
amikor a Társaság és az Akadémia
hivatalhelyiségeiben türelmetlenül elolvassa a
hőskölteményt. (Ma róla, Petőfi
Sándorról van elnevezve az az utca, melynek 1-es
száma alatt ezek az intézmények székeltek.)
A mű felülmúlhatatlannak tetszik, de írója
nem ellenfél, hanem rokon lélek. Petőfi
lelkesedését mindenekelőtt a <span
style="font-style: italic;">Toldi </span>szépsége kelti
föl, de örömét, ha lehet, még
tovább fokozza, hogy a nagy folyamok
méltóságával hömpölygő
tizenkettes ritmusában
és a nyelv „paraszti”, egyszersmind homéroszi
egyszerűségében a <span style="font-style: italic;">János</span>
<span style="font-style: italic;">vitéz</span>
hatására ismer. Miután egyvégtében
elolvassa a nagyszalontai rivális művét, tollat ragad, s
az ismeretlen pályatársnak levelet ír, melyet
remeklő episztolával told meg: a népköltő ars
poeticájával. Nemcsak örvendező
érzéseit és egyetértő gondolatait
küldi el neki, hanem mindjárt a lelkét is:
„Toldi írójához elküldöm
lelkemet...” Így pecsételődik meg a két
férfi barátsága, az évszázad
két kiemelkedő alkotóművészének
szövetsége. Így indul kettejük közös
harca azért, hogy milyen is legyen a magyar költő szava, s
kihez is szóljon:</p>
<p style="text-indent: 5%;"> </p>
<table align="center" border="0">
<tbody>
<tr>
<td style="" width="100%">
<table class="sorokcsoportja" border="0" cellpadding="0"
width="100%">
<tbody>
<tr>
<td style="">
<table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%">
<tbody>
<tr>
<td style="" nowrap="1" width="100%"><span
style="font-style: italic;">Dalod, mint a puszták harangja,
egyszerű,</span></td>
</tr>
</tbody>
</table>
<table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%">
<tbody>
<tr>
<td style="" nowrap="1" width="100%"><span
style="font-style: italic;">De oly tiszta is, mint a puszták
harangja,</span></td>
</tr>
</tbody>
</table>
<table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%">
<tbody>
<tr>
<td style="" nowrap="1" width="100%"><span
style="font-style: italic;">Melynek csengése a
rónákon keresztül</span></td>
</tr>
</tbody>
</table>
<table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%">
<tbody>
<tr>
<td style="" nowrap="1" width="100%"><span
style="font-style: italic;">Vándorol, s a világ zaja nem
zavarja.</span></td>
</tr>
</tbody>
</table>
<table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%">
<tbody>
<tr>
<td style="" nowrap="1" width="100%"><span
style="font-style: italic;">S ez az igazi költő, ki a nép
ajkára</span></td>
</tr>
</tbody>
</table>
<table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%">
<tbody>
<tr>
<td style="" nowrap="1" width="100%"><span
style="font-style: italic;">Hullatja keblének mennyei
mannáját.</span></td>
</tr>
</tbody>
</table>
</td>
</tr>
</tbody>
</table>
</td>
</tr>
</tbody>
</table>
<p style="text-indent: 5%;"> </p>
<div style="">
<p style="text-indent: 5%;">„A magyar irodalom legszebb
férfibarátsága kezdődik. Regény sem
ábrázolt még úgy
önfeláldozást, önzetlenséget, mint
amilyen e két ember egymásnak s egymásról
rótt írásában felénk árad.
Levelezésük a világirodalomban a
legtökéletesebb alkotás két férfi
egymás iránt való vonzalmáról”
- állapítja meg Illyés Gyula Petőfiről
írott könyvében.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Egyetértésük annak
ellenére - vagy éppen amiatt - teljes és
osztatlan, hogy lelki alkatuk,
vérmérsékletük, élettempójuk
és kedélyviláguk, mondhatni, két
végletet képvisel. Petőfi nyílt,
kitárulkozó, s nemcsak a szeretetben, hanem
haragvásaiban is könnyen lobbanó; érzelmeit
azonnal és leplezetlenül kimutatja. Számos
barátja közt alighanem Arany az egyetlen, akivel sohasem
különbözik össze. Nehezen viseli el, ha
ellentmondanak neki, vagy bíráló szóval
illetik. Ha valamilyen ellenállást észlel a
másik részéről, azt igyekszik mielőbb legyőzni.
Arany oldaláról az ellenállás egyetlen
formája a zárkózottság, mely a
túlzott érzékenységből és
önbizalomhiányból fakad. Petőfi az első
postával áttöri ezt.</p>
<p style="text-indent: 5%;">A nagylelkűség két
lehetséges formáját szemlélhetjük
ebben a kapcsolatban: Petőfit közvetlennek és keresetlennek
látjuk, Aranyt szemérmesnek, aki
áttételesebben fejezi ki érzelmeit. Petőfi kifejti
egyik levelében, hogy megveti a szerénységet. 1847
elején megjelent verseskönyve előszavában pedig ezt
írja némely kritikusi vádak és
rágalmak cáfolatául: „Bátran ki merem
lelkiismeretem ítélőszéke előtt mondani, hogy
nálam nemesebb gondolkozású és
érzésű embert nem ismerek s én mindig úgy
írtam és írok, amint gondolkodtam és
éreztem.” Leveleinek minden sora igazolja
szerénynek valóban nem, de jogosnak annál
inkább érezhető szavait. Aranyt is
bátorítja: ne legyen annyira szerény vagy kishitű,
hogy az költői kibontakozásának gátja legyen.
S nemcsak bátorítja: buzdítja, melyik oldalra
álljon, hol és kinél helyezze le műveit. Olyan
területre terelgeti, ahová Arany sose menne
magától. Ma irodalmi életnek nevezzük ezt az
ingoványt; Petőfi zsombékról zsombékra
irányítja tétovázó
barátjának lépteit. Látnivaló, hogy
amaz mennyire gyámoltalan az üzleti életben, az alku
terén oly leleményes lapgazdákkal, szerkesztőkkel
szemben. Egy óriás gyámoltalansága ez, aki
nincs tisztában saját erejével, pontosabban annak
értékével.
Pedig a fővárosban már nemcsak irodalmi irányzatok
vetélkednek egymással, hanem irodalmi
szekértáborok állnak szemben - szerencsére
ezek némelyikében a legjobb tollforgatókat is
megtaláljuk, a Vörösmarty-Bajza nemzedék
helyébe lépő fiatalokat; a Petőfi, Jókai
köré szerveződő Tizek Társaságát.
Arany valószínűleg sejti, hogy önbizalma nincs
megfelelő arányban tehetségével, mert
pályadíjas műve, a <span style="font-style: italic;">Toldi</span>
épp egy ilyen, gátlásokban szenvedő
óriást mutat be. S ahogyan a költemény hőse
szorul rá segítőkre, gondos édesanyjára, a
hűséges Bencére s az erőt s erényt megbecsülő
királyra, úgy ő maga, Arany is rá van utalva
meghallgatókra: előbb a debreceni diáktársra,
Szalai Istvánra, majd <span style="font-style: italic;">A
helyiség kalapácsa</span> és a <span
style="font-style: italic;">János vitéz</span>
írójára.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Illyés Gyula írja le <span
style="font-style: italic;">Petőfi</span>-könyvében,
miként lesz az ifjan beérkező poéta az idősebb s
igazából csak a <span style="font-style: italic;">Toldival</span>
beérkező pályatárs útjának
egyengetője: „Kioktatja az írói mesterség,
illetve az érvényesülés titkaira,
tanácsokat ad neki, munkára ösztökéli,
úton-útfélen portálja, naphosszat
szaladgál, hogy kiadót, pénzt és
állást szerezzen neki.” Arany maradéktalanul
viszonozza Petőfi segítségét. Amikor fordul a
kocka, és a szabadságharc hónapjaiban Petőfi
szorul rá barátjára, Arany úgy gondoskodik
a harctérre vonuló költő-honvédtiszt
családjáról, mintha testvérbátyja
vagy éppen apja volna.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Ha vannak halhatatlan gesztusok, akkor
kettejük egymás iránti gesztusai bizonyára
halhatatlanok. Ezeknél is fontosabb a folyamatos
levélváltásban megnyilvánuló bizalom
és kölcsönös kontroll, mely egyúttal
alkalom a legjobb önkontrollra. Költők számára
alig lehet valami fontosabb, mint a lehetőség a
kitárulkozásra, a szavakban kifejezett
kedélyműködésre, irodalmi nézeteik
megvitatására, a másik figyelmére, az
egymás műveivel szembeni várakozásra. A
közös ügy iránti együttes lelkesedés,
az egyetértésből fakadó derű és a
szavakkal, gondolatokkal folytatott játék a komoly
ügyre fölesküdött elvbarátok jutalma ebben a
szövetségben.</p>
<p style="text-indent: 5%;">A boldog
izompróbálgatásban vagy - Illyéssel mondva
- szellemi hancúrozásban Petőfi kezdeményez; Arany
örömest követi őt. A
játékszabályokat mindig a fiatalabb
határozza meg. Már a
megszólításaiban mennyi a kedveskedő
lelemény, a bizalom és a bordákat
csiklandozó élc! Az első levélben még
udvariasan, a gratulációhoz illő
ünnepélyességgel hangzik az „Üdvezlem
Önt!” De már a második Petőfi-levél
sürgősen oldani akarja a másik
megilletődöttségét, zavarodottságát:
„Lelkem Aranyom!” Ha valaki, ő aztán ért a
fokozáshoz. A „Te aranyok Aranya!” és az
„Imádott Jankóm!” követi, majd a
koltói mézeshetek idején egy kis
versenytársi ugratás: „Üdvöz légy,
Hunniának második ... meghasonlott kedélye!”
1848 májusában, amikor Petőfi a Népbarát
szerkesztésére kéri föl, a
megszólítás: „Kedves aranyom, Barát
János!” Valamivel később: „Fiam
Jankó!” Ez már csak ráadás arra, hogy
már a levelezésük idején „Hanem
édes ecsém...” fordulatot sző a szövegbe,
irányító szerepét
félreérthetetlenül, de ellenállhatatlan
kedvességgel éreztetve az idősebbel szemben. Eljut az
évődés ilyen fokára is: „Szerelmetes
fa-Jankóm!” és „Lelkem
fattyam!” - s ez épp oly kedves, mint amikor
„Aranyos szájú Szent János
barátom!”-nak szólítja kenyeresét.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Búcsúszavainak
leleményeiben is kimeríthetetlen: mint a jó
színész vagy dramaturg, tudja, miként kell a
végső hangot megütni, hogy visszhangja minél
tovább rezegjen a másik szívében.
Csupán egy szálat ezeknek a csokrából:
„... maradok koporsóm bezártáig a te
hűséges Bencéd”. Kétszeresen is
hízelgő: a kor legönérzetesebb férfija
és a szabadság bajnoka kész önmagát
hűséges szolgává stilizálni - és
közben a hű olvasó leckéjét is felmondja.
Válogatott gorombaságokat mímel, melyeket egy
villanással bókra varázsol: „Hogy meg nem
dögönyözlek, csak annak köszönheted, hogy nem
vagyok király, s így nincs elég hosszú
(egészen Szalontáig elérő) kezem”.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Arany igyekszik lépteit a
másikéhoz igazítani, úgy valahogy, mint aki
hagyja magát a táncba vinni. Első válaszverse
tükörkép módjára igazodik
Petőfiéhez; ugyanolyan terjedelmű, mint amaz, verselése
is pontosan egyezik vele. Ez nem pusztán
„kínos” udvariasság; visszafogott
örömre vall, melynek nem meri egészen átadni
magát, hátha csak álom. S mintha
felfedezné, hogy más is olyan érzékeny,
mint ő. Érzi, hogy ami Petőfitől magától
értetődik, az esetleg nem fér össze az ő komolyabb
arcvonásaival. A tegezést felkínáló
levélre a megfontoltan bizalmas „Kedves pajtásom
Sándor!”-ral válaszol, majd a következőkben
mintegy a csiga szarvát visszahúzva „Kedves
jó Sándorom!”-ra visszakozik. Idővel
beléfelejtkezik a boldog játékba, mint a
lépés ritmusára találó
táncos, és kiderül (ami műveiből már
jól tudható), hogy humora neki is van bőven. Előbb csak
elmerészkedik az „Öcsém
Sándor”-ig, aztán ő is feltalálja
magát, s az „Isteni Sandrim!”-ról a
meghittebb „Sándorcsám”-ra vált.
Szívhangjai nem oly hevesek, mint barátjáé,
de egy aggodalmat kifejező levélben apai szeretetről és
féltésről árulkodnak: „Úgy
képzellek, mintha beteg fiam volnál, s
válságos (kritikus) napjaidat
számlálnám, élet vagy halál
percét várva.” Igaza van Pilinszkynek remek kis
esszéjében: irodalmunkban Arany
személyesíti meg az atya, Petőfi a fiú
örök típusát (<span style="font-style: italic;">Egy
lírikus naplója, 1969. április 27.</span>).</p>
<p style="text-indent: 5%;">Rengeteg irodalmi utalással,
Shakespeare-rel, latin, görög, angol szövegekkel tűzdelt
levelezésükből miért is lenne idegen a „My
dear Mylord!” megszólítás. Egy csipetnyi
iróniáért Aranynak sem kellett átszaladnia
a szomszédba, amikor így kezdi sorait:
„Hazánk östökös-csellagja,
Nagyrabecsült barátom!” Humorával Arany egy
ízben jócskán meg is hökkenti
barátját, amikor épp a „Meghaltál-e?
vagy a kezedet görcs bántja, imádott
Jankóm” kezdetű, remeklő episztolára
válaszol: a borítékra bal kézzel
írja rá nevét reszketeg betűkkel és
gyászfekete tintával, mintha a házkörüli
munkához szokott kezű felesége írta volna; lett is
ijedtség Pesten a fekete humorú tréfára.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Gyönyörű ahogy az alkati
és helyzeti különbségekből adódó
félreértéseken,
megbántódásokon vagy csipkelődéseken
egyetlen elegáns gesztussal, tréfával,
szójátékkal túlteszik magukat.
Fölös büszkeség, kicsinyes irigység,
pályatársi féltékenység,
megvesztegető hízelgés vagy sértődött
begubózás nem hálózza be őket
ragadós fonalával; efféle nem
kísérti meg sem a haragoskodásairól is
elhíresült Petőfit, sem a dolgokon hosszan
rágódó, sebzékeny és önmaga
által hol „phlegmá”-nak -
kedélytelennek -, hol „fájvirág”-nak
mondott Aranyat. Pedig csipkelődnek, álcivódással
fűszerezik soraikat (ami valójában finoman burkolt
vallomás), és elő-előfordul, hogy nem „veszik a
lapot” egymástól. A szalontai tűzvész, mely
Arany házát és házanépét
fenyegette, s amelyet ő levelében oly borzadállyal
ecsetel, vagy nem hatja meg a politikába bonyolódó
Petőfit, vagy nincs rá ideje, idege. Arany pedig,
bármilyen imádattal csügg barátján, az
utókori olvasó előtt nem titkolhatja el, hogy semmi sem
idegenebb tőle, mint a politikai közszereplés:
„Kedves Sándorom! Vedd szíves
kézszorításomat polgári dicső
küzdelmeidért.” - írja hűsítő
udvariassággal. Igaz,
megtoldja ezt egy latin szállóigével, a
dicsőség fölötti ámulat
szentenciájával, de szűkszavúsága
árulkodó. Az „Add át
kézszorításomat s ölelésemet a lelkes
Jókai Mórnak is” jelzője arról a
távolságtartásról vall, mellyel a magyar
történelem legvonzóbb felbuzdulását, a
márciusi forradalmat szemléli. Ám hatalmas
szakítószilárdságra tervezett
barátságukat mindez meg sem rezdíti.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Rengeteget köszönhetnek
egymásnak. A negyvenhét szeptemberében nősülő
Petőfi számára a feleségével s két
gyermekével élő Arany családapaként a
legfőbb példakép. Petőfi befolyása Aranyra,
mellyel a nemzet másik nagy költőjét
kimozdította szalontai búvóhelyéről,
életre szóló tanulság lehetett amannak: ha
kényszeredetten is, ha önbizalma eredendő
hiányán még oly nehezen kerekedve felül,
megtanulta vállalni hivatottságát; megtanulta,
hogy tehetségéhez illően gondolkodjék
önmagáról s a szerepéről, melynek
betöltését a nemzet elvárta tőle. Ki tudja,
Petőfi nélkül megírja-e humoreszkjeit és
költői játékait; ki tudja, képes-e legyőzni
gátoltságát az önfeledt levélbeli
kitárulkozás és
kedélymegnyilvánulás nélkül? Meg
tudja-e formálni nélküle Attilát a <span
style="font-style: italic;">Buda halálá</span>ban?
Feltételezhetjük, hogy ismeretségüknek nemcsak
azt a néhány remek költeményt
köszönhetjük, amelynek megírására
levelezés közben támadt ihletésük.
Nemcsak a költői vetélkedésükből
származó verseket tulajdoníthatjuk e
barátság gyümölcseinek (Arany: <span
style="font-style: italic;">Murány ostroma</span> - Petőfi - <span
style="font-style: italic;">Szécsi
Mária</span>; Arany: <span style="font-style: italic;">Az
ó torony</span> - Petőfi: <span style="font-style: italic;">A
csonka torony</span>); nemcsak Arany népies verseit
köszönhetjük ennek a szövetségnek a <span
style="font-style: italic;">Falusi mulatság</span>tól
(melyet Petőfi kedvéért írt a
népköltői „triász” lelkes
tagjaként) a nemzetőr-dalokig, nemcsak epikus
költeményeinek egyik-másik hőse
örökíti meg Petőfi alakját (pl. <span
style="font-style: italic;">A walesi bárdok</span> harmadik
kobzosa), és nemcsak a szabadság hősét
elsirató költemények őrzik a jóbarát
és példakép emlékét (<span
style="font-style: italic;">Emlények I-III.</span>). A
másikhoz<span style="font-style: italic;"> </span>való
pillanatnyi hasonulásnál<span style="font-style: italic;">
</span>jóval fontosabb az, amiben eltérnek. A rokon
lelkek egymásra találásának
pillanatában örömmel ismerik fel a
hasonlóságot, de a következőben már a
különbséget tudatosítja bennük az
önismeret. „Nem megy nekem a lyra, az ömlengések
kora elmúlt tőlem, vén vagyok” - írja Arany.
Harmincévesen már nem írhat lángoló
hevületű költeményeket; a líra az
ifjúság műfaja - megállapodott
családapaként immár lekésett róla,
állapítja meg rezignáltan s nem minden
önkínzás nélkül. Ámde
miközben ezt megvallja, pontosan megfogalmazza a
tárgyát elfogulatlanul kezelő epikus költő
ismérveit, melyekre a <span style="font-style: italic;">Toldi</span>
után további remekművek sorozata épül.
És csírájában szemlélhetjük azt
az önjellemzést, mely érvényes lesz Arany
mélyen lírai öregkori
költészetére, mindazokra a tulajdonságaira,
melyek kései műveit oly bensőségessé és
szinte „modern”-né teszik, a lírai
„ömlengés” helyett itt-ott már a babitsi
„objektivitás” felé mutatva. A két
barát boldogan fedezi fel egymásban az
útitársat, de csak azért, hogy ki-ki a maga
zsenialitása által kijelölt célja felé
vegye a minél egyenesebb és rövidebb utat. Petőfi
valószínűleg azt köszönheti Aranynak, hogy
olyasmire törekszik, amiről tudja, hogy amaz sosem lenne
képes: megerősödik szerelmi és forradalmi
lírájában. Arany a barátságukkal
egyidejűleg az öreg Toldit mintázza; a közérzet
sugallata szerint ekkor - Petőfivel vetve össze magát
önkéntelenül - ő kivénült bajnokra
hasonlít, aki azért képes még a nagy
tettekre.</p>
<p style="text-indent: 5%;">Valóságos kincsestár
ez a vers- és levélváltás a két
poéta stílus- és
eszmevilágából, életrajzi tényekről,
seregnyi tudnivalóról, melynek ismerete a művek
megértéséhez visz közelebb. Ám
korunkban, amikor a távolságot egyre nagyobbnak
látjuk ember és ember között, amikor a
kapcsolatok rohamtempóban foszlanak semmivé az
élet zűrzavarában, s a szövetségek egyre
inkább foszlékony
érdekszövetséggé vékonyodnak -, a
két poéta barátságát is
különös fényben látjuk világolni.
Évszázadunk derekán a német
gondolkodó, Adorno ad jelzést arról, hogy a
levelezés, e szép műfaj kihalóban van, s ez a
társas élet és az érzelmi kultúra
elszegényedéséről árulkodik. Arany
és Petőfi levelezésében még teljes
pompájában virul ez a másik embernek
kitárulkozó, önismeretet fejlesztő, bizalmat
feltételező és bizalmat keltő, meghitt
önkifejezési forma. És ez a levelezés furcsa
módon éppen attól nő szemünkben
értékes irodalommá, hogy egyáltalán
nem „irodalom” - ellenkezőleg, teljességgel
hétköznapi, spontán, praktikus és
személyes módon mutatja meg két lángelme
érzelmi és gondolatvilágát.</p>
</div>
</body>
<br>Partneroldalak: <br>
<a href="http://domain.domainshop.hu/domain.html" alt="tárhely domainregisztráció">Domain regisztráció tár és szerverszolgáltatások: domain domainnév tárhely e-mail, imap, pop3</a><br>
<a href="http://www.webtar.hu" alt="tárhely donainregisztráció">www.webtar.hu</a><br>
<a href="http://www.micropay.hu" alt="micropay">www.micropay.hu</a><br>
<a href="http://www.ingyenweb.hu" alt="ingyenweb">www.ingyenweb.hu</a><br>
<a href="http://www.videok.hu" alt="Videók">www.videok.hu</a><br>
<a href="http://www.xn--antikvrium-x4a.hu" alt="Antikvárium">www.antikvárium.hu</a><br>
<a href="http://www.ftpdir.hu" alt="ftpdir">www.ftpdir.hu</a><br>
<a href="http://xn--fotk-sqa.hu" alt="fotók">www.fotók.hu</a><br>
<a href="http://www.randi.hu" alt="Randi">www.randi.hu</a><br>
<a href="http://www.licit.hu" alt="Licit">www.licit.hu</a><br>
<a href="http://www.napivicc.hu" alt="vicc">www.napivicc.hu</a><br>
<a href="http://www.gyertyalang.hu" alt="gyertyagyújtás">www.gyertyalang.hu</a><br>
<a href="http://www.xn--helyesrs-fza2j.hu" alt="helyesírás.hu">www.helyesírás.hu</a><br>
<a href="http://domain.webtar.hu/domain.html" alt="Domain regiszráció és tárhely">Domain regisztráció</a><br>